Tojásdíszítés: A tojás ősidők óta az élet, a termékenység szimbóluma, melynek különösen a tavasz időszakában tulajdonítottak mágikus erőt.

A keresztény vallásban a Húsvétkor a feltámadó Krisztust jelképezi a tojás.

Magyar nyelvterületen a múltban a piros volt a legkedveltebb tojásszín, mivel e szín is mágikus erővel bír: a vér, az élet, a tűz és a szerelem színe.
A megfelelő színű tojásfestő levet különféle növények főzetéből állították elő, de az anilinfestékek térhódításával ez az eljárás háttérbe szorult. Napjainkban ismét kezd kedveltté válni a növényi festőlevek alkalmazása.

A húsvéti tojások készítéséhez szinte kivétel nélkül tyúktojásokat használtak – régebben főzve, napjainkban kifújva –, de természetesen ismert a liba, kacsa és egyéb madarak tojásának a felhasználása is.
Íme a legismertebb tojásdíszítő eljárások: A legegyszerűbb tojásdíszítési eljárás a levélrátétes, vagy „berzselt tojás” készítése, melynek lényege, hogy a kiválasztott, mintának szánt levelet a tojásra simítják, majd szorosan, hogy a levél el ne mozduljon, egy laza textildarabkába, vagy harisnyába göngyölik a tojást.

Az így festőlébe helyezett tojáson szépen kirajzolódik a levél alakja, mivel az megvédte a tojás héját azon a területen a megfestődéstől.

A tojás díszítésének legismertebb módja Közép- és Kelet-Európában – így hazánkban is – a viaszírásos-levonásos (elvében batiktechnika) tojásdíszítő eljárás, melynek lényege, hogy a festetlen tojásra forró viasszal megrajzolt minta alá festés közben a festék nem tud behatolni, így a festést követően és a viasz eltávolítása után a minta a tojás eredeti színében bukkan elő.
Erdélyben, főleg a Székelyföldön az így készült tojást „írott tojás”-nak nevezik, és magát a díszítés műveletét „tojásírás”-nak.

A Dunántúlon a “hímes tojás” kifejezés a gyakori – itt „hímezik” a tojásokat. Mindkét területen egy jellegzetes kis eszközzel (kesice, gica) viszik fel a megolvadt viaszt a tojás felületére.

Az eszköz egy rövid rézcsövecske, melyet merőlegesen rögzítenek egy ceruza-vastagságú botocska végére.
A cső átmérője határozza meg a minta vonalvastagságát.
Említést érdemel a viaszírásos tojásdíszítésnek egy sajátos változata: a „metszett tojás” készítése.

Ebben az esetben a tojás – mely fontos, hogy sötét héjú legyen – a viasszal történő mintaírás után nem festőlébe, hanem ecetbe kerül.
Az ecet lemarja a tojáshéj azon felületét, melyet nem véd a viasz, és így a viasz eltávolítása után a minta a tojáshéj eredeti, sötét színében bukkan elő világos környezetéből.

A „karcolt tojás” készítése és mintakincse is erős polgári hatást mutat, elterjedési területe jóval kisebb, mint a viaszírásos díszítésé. Az előre megfestett tojásra valamilyen hegyes eszközzel, pl. bicskával karcolják a mintákat és gyakran a rövid versikéket is.




(Csákányi Zoltán néprajzkutató)