A fémművesség különböző fémeknek főképp kézi erővel történő művészi megmunkálása.

A nemesfémekkel az ötvösség és ékszerművesség, egyéb fémekkel a bronz-, ón-, réz- és vasművesség foglalkozik.
A réz hideg állapotban is igen könnyen alakítható; ez a tulajdonsága a leghasználhatóbb anyagok közé avatja.
A rézművesek leginkább vert rézből való főzőüstöket, műszaki berendezéseket, továbbá konyha- és lakás-felszerelési, lakberendezési eszközöket (kancsókat, tálakat, gyertyatartókat stb.), valamint középületeket díszítő tárgyakat készítenek
.
A vegyileg tiszta vas lágysága miatt gyakorlatilag használhatatlan.
A széntartalmú vas előnyös tulajdonsága a nagyfokú ellenálló-képesség és rugalmasság.
Keménysége szerint három fajtája készül: öntöttvas, kovácsoltvas és acél.
Az acél művészi alkotásokra nem alkalmas, az öntöttvas viszont szobrászi feladatok és iparművészeti tárgyak sokszorosított megvalósítására jól bevált.

Művészi elgondolások változatos megoldásában azonban évszázadok óta a kovácsoltvas játssza a legnagyobb szerepet.
A kovácsolás a felizzított vas üllőn történő kalapálásával, formázásával és (fogók segítségével, szabad kézből) hajlítgatásával történik.

Fennmaradt használati tárgyak és fegyverek tanúsága szerint az ókori görögök már jól ismerték a vas előállítási és felhasználási módját. A népvándorlások korának népei is igen fejlett technikával rendelkeztek, és kovácsaikat nagy becsben tartották.
A román stílus korából fennmaradt művészi igényű, vasból készült emlékeink közül a legrégebbiek a templomkapu-vasalások.
A kapukopogtatók és a kilincs elődjéül szolgált ajtókarikák gyakran leegyszerűsített formájú állatfejek, szájukban a karikával.

A világítás fejlődését a vasból készült világítóeszközök révén is végigkísérhetjük.

A középkorban az állandó jellegű világítótesteket égetett agyagból, bronzból és vasból készítették.
A reneszánsz vasrácsot ajtók, erkélyek, lépcsők, emeleti folyosók korlátjaként, templomi szentélyek és mellékkápolnák elzárására gyakran alkalmazták.
A XVIII. sz.-ban elkövetkezett a vas lehető legszélesebb körű alkalmazásának ideje.

A korábbi síkszerűséggel ellentétben plasztikus hatásra törekedtek, amit a díszítmények halmozásával fokoztak.
A barokk vasművességre jellemzőek még a nagy méretek.
A kereskedők, iparosok, vendéglősök egyre nagyobb falikarokra akasztották ki ötletes cégéreiket.
A pompás vasmunkák a faragványokkal, stukkókkal felékesített épületeknek is uralkodó díszévé váltak.
A XIX. sz. első felében a gyáripar megkezdte térhódítását, s a kovácsoltvasat is kiszorította az olcsóbb öntöttvas.
A művészi kézművesipar fellendítésére irányuló törekvések a század utolsó harmadában bontakoztak ki.


A kovácsoltvas-művesség századfordulón és XX. sz. elején (szecessziós stílusban) készült alkotásai között számos figyelemre méltó mű született. Korunk építészeti stílusainak alakulása, a régi értékek megmentésére, restaurálására irányuló törekvések erősödése, a ház-, lakás- és kertkultúra gazdagodása, a ma emberének igényei és gyűjtési szokásainak módosulása újabb alkalmat és lehetőséget nyújtanak a fémművesség általános fejlődésére, különösen a réz- és kovácsoltvas-termékek széleskörű elterjedésére.




(Forrás: Művészeti Lexikon)