A csont, az agancs és a szaru – mint a bőr és a gyapjú – szintén ősi hagyaték, s főleg az anyagokhoz ma is könnyen hozzáférő pásztorok révén őrzi ornamentikánk legősibb elemeit.

A szarvasagancs például, ha puskapor-tartásra szolgál is, ornamentikánkban nemcsak honfoglalás előtti, de prehisztorikus motívumokat is őriz.

A szaru megmunkálása, díszítése pásztoraink kiterjedt gyakorlata volt, kivált a Dunántúl uradalmi nagy tenyészetei és az Alföld szinte ősi állapotú nagy közlegelői tájékán.
A melegítéssel formált szaruból kürt, ivóedény, sótartó, zsírozó (kenőcstartó), puskapor-tartó készült; díszítménye pedig többnyire karcolt vagy maró folyadékkal égetett.

A kisebb, zsebbeli tárgyak nagyobb része a „spanyolozott” fa-holmikkal áll forma- és díszítésbeli rokonságban.
Az apró tárgyak födele fa, melybe virágdíszt vagy állatalakokat farag mestere.

(Forrás: Művészeti lexikon)

Kép: Papp István alkotása