Népművészeti hagyományaink és kézművességünk nemzeti kultúránk részét képezik.
Szeretnénk megmutatni szellemi értékeinket, klasszikus és kézműves kultúránkat, amely karakteresen magyar, ránk jellemző és beleillik Európa kultúrkörébe, a kora Középkor óta.
A szövést, a hímzést és a nemezelést már honfoglaló őseink is jól ismerték.
A szövés eszközét a "gyalogszövőszéket" a Kárpát-medencébe már magukkal hozták, hogy környezetüket kézi szőttesekkel, szőnyegekkel, takarókkal díszítsék, ruházatukról maguk gondoskodjanak.
Esztétikai igényességüket a honfoglalás-kori sírleletek bizonyítják.
Néhány régészeti lelet ad hírt a ruhakelmék díszítéséről és szövetszerkezetéről, azok az agyagedény töredékek, amelyeknek képlékeny falában megmaradtak a szövetlenyomatok.
A népművészeti hímzéseken nyomon követhetőek a stíluskorszakok mintázatai és azok paraszti változatai.
Nemzeti sajátosságaink is megjelennek a kézműves alkotásokon: címerek, szövegek, figurális kompozíciók formájában.
Ezek anyagválasztásban, színhagyományban, sajátos ritmusokban, a mustrák ábrázolásának jellegében mutatkoznak meg, és megkülönböztetik alkotásainkat más népekétől.
Ma már oly gazdag a mívességek sora, hogy bátran válogathatunk a kézműves textil műfajok közül, úgy is, hogy párhuzamosan többet is művelünk.
A ruhatervező maga készítheti el a díszítő szalagokat, gyöngyöket, öveket, táskákat, vagy társművész közreműködését kéri.
A csipkeverő válogathat a technikák között attól is függően, hogy terítő szegély díszét kívánja elkészíteni, vagy öltözék csipkedíszét komponálja meg, netán függönyt kreál, vagy ünnepi oltárterítőt, esetleg díszlobogót készít önálló alkotásként.
A díszruhák paszománykötői megújíthatják mesterségüket, mert újra szép feladatok várnak díszítő jellegű, igényes tevékenységükre.
A ballagó ifjak Bocskai-öltözékei és a formaruhák, valamint az egyházi palástok is a hagyományos zsinórozások megújítását várják a paszománykötő mesterektől.
A rongyszőnyegszövésre és a rusztikus szőnyegek készítésére újra igény van, mert praktikus, mosható.
Étkezőbe, gyerekszobába, nyaralóba, hétvégi házba illik. Mintázatát funkciója szerint kell megválasztani.
Modern templom kőpadozatára szőnyegként és padtakarónak is alkalmas Nagy divat a folt-kompozíciók varrása.
Nem szívesen használom az idegen nevét, helyette ajánlom a foltvarrást jobban kifejező TEXTIL MOZAIK elnevezést, amely a kompozíció művészi rangját is jelzi.
A nemezelés egy feledésbe ment ősi technika újjászületését teremtette meg. Eljutott a nyeregtakarótól a dekoratív faliszőnyegig és tovább: a párnától a nemezcipőig.
A nemez játékok közkedveltek. A kékfestő nyomás egyedi kompozíciók létrehozására is alkalmas technika.
Az ágyneműtől a lakástextilig, a textil-naptártól a könyvborítóig és a ruházkodás széles skáláján egyaránt közkedvelt.
A nyomódúcok a szöveges kompozíciókat még reklám céljára is alkalmassá tették.
A kézi szövésnek alapanyag szerint két változata ismert: a vászonszövés és a gyapjúszövés.
A takácsok munkáját a céhek szigorúan ellenőrizték.
Gazdag mintázataik hatottak a népművészetre. Ez a kölcsönhatás termékenyítően hatott a szövőkultúrára.
A céhszemléletet ma a zsűri képviseli, amelynek hangsúlya az alkotás kvalitásán van.
A minőséget az esztétikai megjelenítés és a kivitelezési színvonal dönti el.
Fontos megjegyezni azt, hogy a tudatformálás mindenkor gazdasági tényező is, és támogatásra érdemes.
Az alkotói biztonság megszerzéséhez különböző fokozatú kurzusokon, majd szakmai továbbképzésen vehetnek részt a jelentkezők.
Az ott szerzett ismeretekkel – ki-ki a maga szintjén – mesterévé válhat választott műfajának.
A művészeti szakiskolákban rajzi és esztétikai stúdiumokkal egészül ki a szakmai oktatás, a tervezőművész-képzés pedig az Iparművészeti Egyetemen diplomával zárul.
Valamennyi szakmai képzésben a hagyomány ismerete és átírt alkalmazása követelmény, mert ez elődeink munkájának folytatása.
Ez szembesít múltunkkal, megtartja magyarságunkat és nemzeti tradíciónkat. Népművészeti hagyományunk korszerű, hozzáértő mai megjelenítésének vállalása, kézművességünk európaiságának egyik fontos eleme.

(Bakay Erzsébet textilművész) |