Header Image
Kézműves Portál
Hungarian (formal)English (United Kingdom)
Szálasanyag felhasználás


A csuhé
Eredete:
Feltehetően Mexikóból származó kultúrnövény, amely Európában a török elnyomás idejében terjedt el.
Erre utalhat a törökbúza elnevezés. Termését emberi táplálkozásra is használják, azonban elsősorban állati takarmányozásra szolgál.
Régen, amikor még nem voltak modern gépek , melyek ma "szöröstűl-böröstűl" felfalják a kukoricát, és csak a szemet adják ki sértetlenül, kézzel szedték az érett csöveket. Hazavitték, és otthon fosztották.
A csuhélevelek közül kiválogatták a szép fehér és puha darabokat, félretették azokat. Téli estéken széket, kosarat fontak belőle. A gyerekek pedig játékot készítettek maguknak. Ma már igen nehéz szép csuhélevélhez jutni.
Egyre kevesebben takarítják be kézzel a termést, és a bő szemtermést ígérő hibrid fajtáknak nincs igazán szép csuhéja. Legalkalmasabb a lófogú kukorica lenne. Ennek levele hosszú, megfelelően puha, selymes és szép fehér.
Szedése:
Szeptember végétől november elejéig gyüjthetjük, amikor törik a kukoricát. Legjobb mindjárt a törés napján, és lehetőleg száraz, napos időben szedni. A kibontott csuhé ugyanis nagyon érzékeny a párás ködös éjszakákra, hamar penészessé válik.
Tárolás:
Teljesen száraz állapotban zsákokban elrakhatjuk több évig is. Ha nedves, először szárítsuk meg, mert penészes lesz!

Színezés:
Több színben terem, a hófehértől az aranybarnáig. Még bordós árnyalatút is találhatsz. De lehetséges a fehérítés kénporral. ( Egy nylon zsákba nedvesen bele kell tenni a fehérítendő csuhét, és kénport kell rászórni. A zsák száját jó szorosan be kell kötni, hogy a keletkezett gáz ne tudjon elillanni. Pár óra múlva óvatosan, vigyázva, hogy a gázt ne lélegezzük be, kibontjuk, és kimossuk, majd megszárítjuk a csuhéleveleket. A penészpöttyöket azonban nem veszi ki a kén.) Festeni természetes növényi festékekkel (pl. diólevél, tealevél, bodzabogyó stb.), illetve szintetikus festékkel (ruhafesték) egyaránt lehet, de minek!

Előkészítés :

Akár fonni akarjuk a csuhét, akár figurákat akarunk készíteni, mindig válogassuk ki a legszebb csuhéleveleket!
Nedvesítsük meg!
Soha ne áztassuk, csak egy pillanatra mártsuk be langyos vízbe, majd itassuk le a felesleges vízcseppeket, és takarjuk be egy ruhával!
Így nem szárad meg gyorsan, minden újabb vizezéssel ugyanis veszít szépségéből.
Lehetőleg annyit nedvesítsünk meg előre amit fel is használunk rövid időn belül!
A sodráshoz csíkokra kell tépkedni a leveleket.
A csíkok szélessége attól függ, hogy milyen vastag sodratot akarunk készíteni, a sodrat vastagsága pedig az elkészítendő tárgy nagyságától függ.
(Kisebb doboz vagy kosár vékonyabb, nagyobb kosár vagy pl. egy szék befonása vastagabb sodrattal készül.)
A csíkok felső végét hegyesre kell vágni, hogy könnyebben össze lehessen sodorni.
A csíkok előkészítését kétféleképpen lehet elvégezni:
A száraz csuhélevelet tépkedjük fel előre a megfelelő mennyiségben és méretben, és mindig csak annyit vizezzünk be, amit éppen felhasználunk!
Vagy a vizes csuhélevelet tépkedjük folyamatosan akkor, amikor készítjük a sodrást.

alt
Kép: Vácz Péterné alkotása


Felhasználói hozzászólások A cikk elérése egy weboldal számára Kedvenc Nyomtatás Küldés emailen Mentés, mint 'del.icio.us' Kapcsolódó cikkek Olvass tovább...
Olvasóink értékelése: / 4
ElégtelenKitűnő 
2008. szeptember 26. péntek, 11:33
 
Hírlevél
Termék kereső

PageRank
Google Page Rank
Free template "Frozen New Year" by [ Anch ] Gorsk.net Studio. Please, don't remove this hidden copyleft! You have got this template gratis, so don't become a freak.